|
ESS Magyarország
ESS Magyarország
Az ESS magyarországi megvalósulása mellett számos érv szól. Többek között a hazai neutronkutatás nemzetközi elismertsége, valamint az a tény, hogy az ESS terve jelentős részben egy magyar kutató (Mezei Ferenc professzor) által felfedezett koncepción alapul. A Budapesti Neutronkutató Központ az EU által nemzetközi felhasználói státusszal nyilvántartott hét legjelentősebb tudományos centrum egyike.
A projekt megvalósításának nemzetgazdasági paraméterei hazánkban a legkedvezőbbek, a nemzetközi repülőtérrel is rendelkező Debrecen pedig – egyetemi központ lévén - kiemelkedő lehetőségeket nyújt nemcsak a képzés, oktatás, fejlesztés, hanem a tudományos és kulturális élet terén is.
AZ ESS megvalósítása kiemelkedő fontosságú mérföldkő az Európai Kutatási Térség létrehozása felé vezető úton; az egész szilárdtest-fizikai kutatóközösség vállalkozása, amelyet az ESFRI 2006-os útiterve határozott meg és 100 vezető tudós 2003-as koncepcióján alapul. A terv végső formába öntése és megvalósításának támogatása ismét számos, a kontinens minden szegletéből érkező szakértő feladata lesz, akárhol is jöjjön létre az ESS. Debrecen a második legnagyobb magyar város, az ország keleti részének kulturális és gazdasági központja. Ami az ESS megvalósítását és az EU regionális fejlesztési céljait illeti, a város kiváló általános feltételeket nyújt, és néhány egyedi előnnyel is rendelkezik. Az agglomerációval együtt mintegy 400 ezer lakosa van (nagyjából Grenoble-hoz hasonlítható), mégis egy igazi nagyváros oktatási, kulturális, rekreációs, ipari és gazdasági lehetőségeit nyújtja, holott 10-20 percen belül könnyedén el lehet jutni bármely pontjára a jól működő tömegközlekedéssel, kocsival, de akár biciklivel is. Ezek a feltételek igen jó életminőséget biztosítanak a különböző hátterű családoknak, hiszen például a kiterjedt óvodai hálózaton kívül nemzetközileg elismert idegen nyelvű (angol, francia, német, olasz, spanyol) iskolai oktatás is elérhető. Debrecen könnyedén megközelíthető vonattal, autóúton vagy autópályán. A város kényelmesen, másfél óra alatt elérhető Budapest forgalmas repülőteréről egy nemrég elkészült autópályán vagy két óra alatt egy közvetlen vasútjárattal. Ezen kívül Debrecen rendelkezik a schengeni kritériumoknak megfelelő nemzetközi repülőtérrel is, amelyről a tervek szerint állandó járatok indulnak majd a főbb európai légikikötőkbe.
Debrecen kiváló tudományos, technológiai és egyetemi hátteret képes biztosítani egy ESS-volumenű beruházásnak. Határokon átnyúló, regionális hatású szellemi és gazdasági központként nagy hagyományokkal, és egyben növekvő lehetőségekkel is rendelkezik. Debrecen a kálvinista reformáció magyarországi fellegváraként otthont ad a Református Kollégiumnak, amely évszázadokig vezető oktatási központ volt. A Debreceni Egyetem 30 ezer hallgatójával ma a legnagyobb felsőoktatási intézmény és Budapest után a második legfontosabb kutatási központ. Ötven éve Debrecenben működik a kiemelkedő magfizikai kutatóintézet, az ATOMKI. A Magyar Tudományos Akadémia fizikai részlegének 24 százaléka Debrecenből érkezett. Az utóbbi időben a város a vállalati kutatás-fejlesztés középpontja lett, amit többek között az is tükröz, hogy a Texas-központú, elektronikával és adatgyűjtő rendszerekkel foglalkozó National Instruments Debrecenben hozta létre 1100 alkalmazottat foglalkoztató gyárát, a farmakológiai óriáscég, az Izraeli TEVA szintén ide telepített egy 2500 fős részleget, és – új projektként - itt működik Kelet-Európa legnagyobb gyógyszeripari cége, a magyar Richter kutatás-fejlesztési egysége is. |